Szaddam Husszein, mint példa
Ha az ember azt hallja hajléktalan, óhatatlanul egy torzonborz alakot képzel
maga elé, egyik kezében kannás borral, a másikban pedig a szériatartozékokká
vált ún. csövesszatyorral. Persze korántsem mindenki hajléktalan, aki így
közlekedik, de ez egy másik történet. Kinek-kinek más a poén benne, ha így néz
ki. Ki merem jelenteni, hogy a fővárosi hajléktalan emberek zömét legalább
látásból, de inkább személyesen ismerem. Sokakat közülük még azelőttről is.
Bizony meglehetősen élénk fantázia szükségeltetik hozzá, hogy elképzeljük, a
rongyos, koszos alakot nem is oly rég még pincérek és pikkoló fiúk hada vette
körül, lesve minden rezdülését, hiszen minden mozdulata, pillantása egyfajta
utasítás, parancs volt. Igen kérem, ő volt a maitre d’ hotel egyik elegáns
szállodánkban, akinek a szmoking volt a mindennapos, megszokott viselete,
nem pedig a csövesszatyor /sic transit gloria mundi/.
A minap egyik újdonsült ismerősömmel már-már késhegyre menő vitám támadt.
Ott tartottunk, hogy az érvek mellé bizony becsúszott egy-egy fajsúlyosabb
becsületsértés is. Ő arról próbált engem meggyőzni, hogy a hajléktalan mind
tanulatlan, képzetlen hülye, aki világéletében ilyen volt, csak anno eldugták
Baracskára, stb... A körúti forgatagban rá-rámutattam egy-egy hajléktalanra:
látod, ő mérnök, ő tanár volt, ő pedig egy ragyogó fodrász, nemrég még itt
dolgozott a Nagykörúton. Ismerősöm errre csak röhögött, azt mondta hiszi a
piszi, hiszen csak rájuk kell nézni. Hiszen, aki valaha volt valaki, annak van
tartása, azon látszik, akiket én mutattam, az világéletében egy senki volt, egy
niemand, ilyen arcberendezéssel nem is lehetett más. Hogy ők mit állítanak
magukról, az egy dolog. Mint tudjuk, messziről jött ember azt mond amit akar.
Már úgy volt feladom a meddő vitát, amikor a napi sajtóban megpillantottam
egy képet.
Torzonborz figura látható rajta, valamint vélhetőleg egy orvos vagy felcser keze,
amint a páciens hajában és szájában turkál. Gyorsan letakartam a kép köré írt
újságírói kommentárt és megmutattam vitapartneremnek.
- Szerinted mit ábrázol a felvétel? A válaszban olyan biztos voltam, hogy a
rekordösszegű lottóötöst rá mertem volna tenni.
- Úgy látom, valami csövest vizsgálnak a tisztiorvosnál vagy a Dankóban.
Akkor kitakartam a képaláírást.
- Szentséges ég! Hiszen ez…!
-Az bizony barátom. Na, erre varrjál gombot! Az általad csövesnek aposztrofált
úr, nem is olyan rég még egy ország, egy olajnagyhatalom elnöke volt. Ha
összehasonlítjuk egy pár hónapos fényképét a maival, nem igazán hasonlít
magára, ugye?
-Hát nem.
Ebben maradtunk.
ZOLTÁN TÖRTÉNETE
Azt hinné az ember, hogy csak Pesten, vagy az ország szegényebb régióiban
merik azt megtenni az emberekkel egyes munkaadók, hogy nem fizetik ki őket.
Sajnos, ez országszerte így működik, tehát nem függ a vállalkozó, vagy a
vállalkozás földrajzi helyzetétől, sokkal inkább az egyéntől. Lássuk az alábbi
történetet, ahol a kiszolgáltatott munkavállaló, nemcsak a jogos bérét nem kapta
meg, de még jól rá is fázott, mert követelni merte azt. Igaz, kissé túllőtt a célon ő
is, de hát ki tudna parancsolni az indulatainak, ha éhezik, a munkaadója pedig
luxuskörülmények között éli világát, és szemberöhögi.
Lakatosként dolgoztam egy maszeknál, itt Tatán. Egyszer csak a vállalkozó,
elkezdett nem fizetni, holott azelőtt elég jól megvoltunk, jól is mentek a dolgok.
Már tartozott úgy százharmincezer forint körüli béremmel, (öt évvel ezelőtt!)
amikor közöltem vele, ha nem fizet, akkor nem dolgozom tovább. Határidős
munkánk volt, ezért kénytelen - kelletlen benyúlt a zsebbe, és ideadott
harmincezer forintot, a többi százezerről egyelőre hallgatott.
Jöttek a megrendelések, ment a meló tovább, ő fizetgetett is, de az a százezer
csak nem akaródzott megérkezni. Amikor rákérdeztem, azt mondta, most nincs
annyi készpénze, anyagba fektette, majd ha azt bedolgoztuk és kifizették, akkor
ideadja. Addig is csináljunk egy papírt róla, hogy elismeri a tartozását. No,
gyerünk, meló tovább, a papírral a zsebben jobban éreztem magam, de azért
mégsem volt az igazi.
Ismét hónapok teltek el, engem is macerált az asszony, jött az iskolakezdés a
gyerekeknek, kellett volna az elmaradt pénz. A főnököm barátnője, gyerekkel
együtt valahol külföldön nyaralt, én meg nem tudom, hogy miből fogom az
enyéimet iskolába indítani. Ismét rákérdeztem, mi van a pénzemmel, mire a
főnök nagy vigyorogva elkezdte mondani, nem adja oda, bár igaz hogy ki tudná
fizetni, de… Nem fejezhette be a mondatot, mert úgy elkapott az ideg, olyat
bevágtam neki, hogy összeesett. Azután hosszú ideig napszemüvegben kellett
neki járni. Elment, hogy hozza a pénzt, de majd csak két nap múlva adott hírt
magáról, két rendőr útján, akik értem jöttek és elvittek.
Bírósági ügy lett a dologból. Odajött hozzám, és mondta, nem ő akart
följelenteni, de a barátnője addig szekírozta, hogy menjen el orvoshoz, látleletet
vetetni, és jelentsen fel, hogy ő már nem bírta tovább hallgatni, és megtette. És
most jön a bibi! A bíróságon, ő frankónak ismerte el a tartozásról szóló papírt,
mire az ügyvédje azt állította, fenyegetés hatására írta alá. Én nem vettem el tőle
semmit, de a barátnője azt állította, a főnök tárcájából, hiányzott a pénze stb stb.
Úgyhogy nekem a bíróságon megállt az önbíráskodás, súlyos testi sértés, (ezt
vállaltam is) a rablás, zsarolás meg még mit tudom én micsoda, a lényeg az hogy
kaptam érte négy évet, amit le is ültem.
A családom persze tönkrement, az asszony és a gyerekek már mással élnek.
Most itt állok munka és otthon nélkül. Több helyre is hívnak dolgozni, hiszen itt
a nyár, az építkezési szezon, kell a lakatos, de egyszerűen nem merek beállni
sehová, mert mi lesz, ha megint..?
Egyébként a volt főnökömmel találkoztam, és mondta, valamelyik nap elhozza
a tartozását. Amikor megláttam a kocsiját, elfutottam, úgy kiabálta utánam.
Nincs egy vasam sem, de nem tudom el merjem-e fogadni tőle, ha hozza,
nehogy megint belekeverjenek valamibe és lecsukassanak. Most így már
visszaesőnek számítanék, és jóval többet kapnék érte, viszont a pénz is csak
piszkálja a csőrömet, hiszen az az enyém, azért én megdolgoztam.
Na most legyen okos az ember.
