A civilek, akik megpróbálnak segíteni

"méltó a munkás, az ő bérére" -

Ökrös Úr

(Aki ételt, s italt adott…)

Elnézést kérek a T. Olvasótól, amiért tegezni bátorkodom riportalanyomat, de

középiskolás korunk óta ismerjük egymást, most meg már túl vagyunk a negyedik

X-en. Szomszédos városból származunk, tehát földik vagyunk, ugyanabba a

középiskolába jártunk, ugyanarra a szakra, sőt ugyanabban a szállodában

dolgoztunk később. Tehát kissé hülyén nézne ki a dolog, ha magázódni

kezdenénk. Ő maradt a kaptafánál, én többször is szakmát változtatni

kényszerültem, mígnem az újságírásnál kötöttem ki, és ezt művelem közel két

évtizede. No, nem mintha a vendéglátást nem szerettem volna, de hát így hozta a

sors. (Még egy kicsit sem bánom.)

- A Fedél nélkül régi olvasói biztos emlékeznek rá, amikor néhány éve

megjelentek cikkek arról, hogy valaki rendszeresen főz a hajléktalanoknak,

vendégül látja őket saját éttermében. Ráadásul egy nem is akármilyen környéken,

és nem akármilyen menüre.

- Azért itt némi pontosításra van szükség, hiszen te tudod, hogy nem én álltam az

egész cehhet. A hajléktalanok lapjának akkori koordinátora, Kovács Tamás

keresett meg azzal - mint később kiderült te küldted hozzám - hogy egy igen

tehetős klubtól rendszeresen kapnak tekintélyes mennyiségű húst. A baj csak az,

nincs ahol megfőzzék, meg hát a hús még nem elég, ahhoz, hogy abból étel

legyen, kell még hozzá ez az a szakácson és a fakanálon kívül. Úgyhogy én

elvállaltam, ha hozzák a húst, a többit állom, zöldséget, tésztát, evőeszközt stb.,

megfőzetem a konyhámon a szakácsommal etc.

- Hányszor csináltad ezt és mennyi adagot mértetek ki?

- Hát hallod, ezt én már meg nem tudnám mondani, de arra emlékszem, hogy

általában úgy 100-150 adag fogyott minden alkalommal.

- Akkoriban valami oknál fogva majdnem ezer forintba került egy kiló zöldség.

(még zöld volt az ezres. A szerk.) Egy száz fős menázsihoz, főleg ha azt akarjuk,

hogy az jó is legyen, elég szép mennyiség kell belőle, és akkor még nem

beszéltünk az olajról, fűszerekről. Megérte?

- Ne szórakozz velem, nem ebből akartam házat venni! Persze hogy megérte.

Láttam azt a sok szerencsétlen palit, fáznak, éhesek, minden bajuk van, így

legalább egy kicsit jobban érezték magukat. Én akkor ennyit tudtam értük tenni.

- Most többet? Úgy tudom, megszakadt a kapcsolat közted és a lap, s ezáltal a

hajléktalanok között.

- Az történt, hogy eladtam azt az üzletet, ahol addig mentek ezek a dolgok.

Kovács Tamás is elment a Fedél Nélkül-től, tehát elvesztettük egymást, de azért

nem teljesen.

- Most mi a helyzet?

- Most nem túl régen nyitottam meg új kávézómat, ami most már szállodaként is

működik, hiszen kibővítettem. Természetes, hogy ezért a melegkonyhám is újra

beindult. Alkalmazottaim között most is megtalálhatók olyanok, akik amíg nem

találkoztunk, hosszú ideig munka nélkül voltak. Most nálam dolgoznak. Minden

évben kint vagyunk a Forma 1-en, oda persze jóval nagyobb legénység kell,

olyankor fel szoktam venni hajléktalanokat is. Tudod, hiszen te is dolgoztál már

nálam nem is egyszer. És nem csak holmi segédmunkára kellenek nekem.

Tisztában vagyok vele, hogy sok közöttük a jól képzett, nyelveket is beszélő

ember. Ezért ha gyorsan kell például egy tolmács, tudom, hogy közöttük biztosan

találok és jön is azonnal, mert sajnos nagyon ráér. Nálam az őrkutyától a csaposon

át mindenre kell az ember, ha nagyobb rendezvényt csinálok. Mostanában elég

sok van szerencsére. Én nem alázom meg azzal, hogy itt van jóember egy százas,

vagy egy tányér leves, én adok neki, ha mást nem, valami link munkát, de érezze

úgy, hogy megdolgozott érte. Szerintem így mindkettőnknek jobb.

- Szerintem is. Akkor viszlát, ha hamarébb nem, hát az idén is lesz Forma 1.

- Remélem.

A BUTIKOS

-Honnan az ötlet, hogy hajléktalanokat is alkalmaz?

-Néhány évvel ezelőtt, nagyon elszaporodtak az üzleteimben a kirakati lopások,

de a bent lévő árukészletemet is kezdték dézsmálgatni a tolvajok. Az eladóim,

nem tudtak mindenre figyelni egyszerre, ezért figyelő - őrző kollégákat voltam

kénytelen alkalmazni. Ők az üzleteim előtt teljesítettek szolgálatot, és onnan

figyelték úgy a külső, mint a belső árukat.

-Jó, de még mindig nem értem, hogy mi köze ehhez a hajléktalanoknak?

-Egyszer, úgymond elfogytak az őrző embereim, pedig szerintem eléggé jól

megfizettem őket. Valószínűnek tartom, hogy inkább a monotónia, az unalom,

télen pedig a hideg miatt szép sorban kezdtek elhagyni. Akkor hirdetést adtam fel,

és a jelentkezőket behívtam, ún. próbanapra. Az egyik jelentkező, egy alacsony

zömök ember volt, akire pont szakadó esőben került sor. Föl sem vette. Beállt

dolgozni, és rendíthetetlen nyugalommal tette a dolgát. Értett is hozzá, hiszen

mint később kiderült, korábban rendőr volt. De kiderült az is, hogy ő bizony

hosszú évekig hajléktalanként vergődött, csak nem rég jutott újra lakáshoz,

valamelyik alapítvány segítségével. Elmondta azt is, hogy nem szakította meg a

kapcsolatot korábbi sorstársaival, hiszen egyfajta vezéregyéniségnek számított

közöttük, mint afféle "rangidős" hajléktalan. Én akkoriban elég sűrűn tettem

kísérletet különféle segélyszervezetekkel kapcsolatba kerülni, hiszen sok - sok

ruhát, takarót, függönyt, miegyebet tudtam volna adományozni. Igenám, de annyi

rosszat hallottam, hogy az adományok nem mindig oda kerülnek, ahová azt az

ember szánja, hogy nem tudtam mit tegyek. Meg azt sem tudtam, hogyan fogjak

hozzá az egészhez, ráadásul, az üzleteim mellett időm sem nagyon volt az

ilyesmire. Úgyhogy pont jókor jött az új ember, aki kiválóan bevált mint

biztonsági őr, és innen kezdve, rábíztam az adományok jó helyre juttatásának

dolgát is. Ő megszervezte, és már mehetett is az egyik kisteherautóm a cuccal,

ahová szerinte küldeni kellett.

-Itt dolgozik még az az ember, mi lett vele?

-Később, már nem csak őr volt, de rábíztam az összes üzletem őrzésének

megszervezését. Mondtam neki, ha ismer olyan hajléktalanokat, akikre lehet ezen

a téren számítani, nyugodtan hívja ide, vegye föl dolgozni, én fizetem. Ez is bevált

többé - kevésbé. Azért többé - kevésbé, mert bizony volt, aki becsapott bennünket.

De hát ez nem csak a hajléktalanoknál fordult elő. Viszont ha kellett ember,

bármire, és azonnal, a hajléktalanok közül mindig tudott hozni egy szóra.

-Gondolom anyagi megfontolásból is jól jöttek a hajléktalanok.

-Ezt felejtse el gyorsan! Én semmivel sem fizetek kevesebbet egy hajléktalan

embernek, mint a másiknak. Én nem szúrom ki a szemét egy kanna szalmiákos

borral! Nekem az a fontos hogy a rábízott munkát végezze el, ahogy én kérem,

engem nem érdekel, hogy egy palotából, vagy egy padról jött dolgozni. (pl.:

pakolásért 1000 - 1200 ft/ó! a szerk)

-Igen, de még mindig nem tudom, mi lett a régi emberével.

-Ja persze hol van ő? Már nincs nálunk, no nem azért mintha nem érezte volna itt

jól magát, de sajnos megszűnt az őrzés, mert nem csinálhatok külső kirakatot.

Ezért ő is elment máshová, bár én nem küldtem el, majdcsak találtunk volna neki

valamit így cégen belül. Most ha jól tudom, egy nemzetközi cég üzletkötője,

mivel beszél németül. De azért csak nem veszítettük el egymást teljesen, szoktunk

telefonon beszélni, vagy ha arra jár, be .- be jön az éppen útjába eső üzleteim

valamelyikébe. Éppen a minap találkoztunk, és kértem, küldjön két embert, mert

egy éjszaka alatt ki kell pakolnom, át kell rendeznem az egyik áruházamat, és oda

kell a munkáskéz. Az sem mindegy hogy milyen, mert amellett hogy tudjon

dolgozni, az sem árt, ha nem lop meg. Azok a hajléktalanok, akik hozzám

visszajárnak az ő ajánlása útján kerültek ide, és maximálisan megbízhatóak

minden téren.