Csütörtök, 2024-03-28, 1:03 PM
Belföldi & külföldi szolgáltatások
Média Marketing  
Főoldal VI. RÉSZ Regisztráció Belépés
Honlap-menü
































P.Pista

élt 46 évet

Hősünk 1949-ben látta meg a napvilágot egy sáros, poros, de mégis aranyos alföldi kisvárosban, Mezőtúron. Gyerekként élte meg azokat a bizonyos 50-es,60-as éveket, majd katonaként, mint páncélos őrmester részt vehetett a Cseh balhéban is. Annyi haszna volt belőle, hogy ebben a szerencsétlen korbanszületett, hogy szinte testközelből tapasztalhatta meg az Illés, Omega, Metró hazai popzenei triumvirátus fénykorát. Mint az un. nagy generáció tagja, felcseperedvén kitanulta a villanyszerelő szakmát. A katonai szolgálat letelte után, ő is, mint oly sokan mások akkoriban részt vett a szocialista munkás csereprogramban. (Lengyel kőművesek ide, magyar villanyszerelők az akkor még létező NDK-ba, stb.) Rövidesen összejött egy csodaszép német lánnyal, hamarosan pedig megérkezett a kislányuk Corinna. Itthon csendes szolid gyerekként ismerték, nem járt szinte sehová. Odakint is inkább sportolni kezdett, először csak a szabadidőt eltöltendő, később viszont már komoly eredményeket ért el. Aztán, mint az már lenni szokott jöttek a haverok, a kocsmázás és Pista a rászakadt talmi  szabadsággal nem igazán tudott mit kezdeni hisz nem volt benne gyakorlata. Egyre ritkábban lépett szorítóba, boksztudását inkább a környékbeli kocsmákban csillogtatta meg, de ott egyre sűrűbben. Egészen addig, amíg a Német Dem. Hatóságok meg nem unták és ki nem utasították az országból. (Nem tudni mit csinált már a végén, de soha többé nem léphetett az NDK földjére.) Az asszony nem óhajtott Magyarországra jönni, Pista nem maradhatott ott ezért a kis család szétszakadt (ez a trauma egész életében végigkísérte). Hazatérvén nem sokat időzött a szülői háznál, pedig szűkebb pátriájában is kapott munkát, asszonyt is, ő nem találta a helyét sehol. Ezért aztán neki a nagyvilágnak! Előbb csak Veszprém, majd Tengiz, Orenburg és még ki tudná megmondani hol meg nem fordult. Közben itthon elkövetett valami komoly balhét, amiért néhány hosszú évig Szegedre volt kénytelen költözni, egyenesen a Mars tér 3-ba (Csillagbörtön). A rendszerváltás hozta amnesztiával őt is kiengedték, de nem sokáig taposta a haza földjét. Megint nem tudott itthon megmaradni a hátsóján inkább elszegődött villanyt szerelni Kazahsztánba egy építkezésre. Magyarországhoz, a két húgán kívül nemigen kötötte semmi. Ha szabadságra hazajött, akkor a Kunigundára ment és onnan is indult útnak, ha hívták. Aztán egy hosszabb itthon tartózkodás alkalmával megismerkedett egy csinoska kis elvált fiatalasszonnyal, akinek Cegléden volt egy takaros kis kertes háza. Pista ki tudja miért, már egészen fiatal kora óta vonzódott ehhez a városhoz, ezért most kimondhatatlanul boldog volt, hogy vénségére úgy látszik, mégis rendbe jön az élete és ezen a szívéhez oly közel álló településen élhet nyugiban. No nem magának a háznak örült tulajdonképpen, hiszen a sok külföldi munkával rengeteget keresett, és eléggé puritánul éldegélt (nem volt sem aszkéta, sem skót, de nem dobálta a pénzt fölöslegesen). Olyan házat és ott vehetett volna magának ahol és amilyet csak akar. Azért akart elszállni, hogy nem kell tovább vándorcigány életet élni. Ráadásul nem csak az asszonykával, de annak a már majdnem felnőtt két legényfiával is jól kijöttek, úgyhogy teljes volt az idill. Volt egy mostohaöccse, akivel a sors kifürkészhetetlen akaratából sokáig nem találkoztak. Amikor mintegy tizenöt év után összefutottak az akkor még Élmunkás téren, már az öcskös is felnőtt, sőt elvált, no és persze hajléktalan volt. Nem győztek egymásnak mesélni. Egyszer egy késő éjszakába nyúló nagy beszélgetés alkalmával azt mondta az öcsivel együtt csövező nőnek: - Tudod Marika, nagyon szeretem ezt a gyereket. Mintha tényleg az édes öcsém lenne. Igaz, hogy már harminckét éves, de én ismerem, tudom milyen hirtelen természetű. Rád bízom, hogy ha már én nem leszek, legalább te vigyázzál rá! Aztán elutazott nagy boldogan immár haza a családhoz Ceglédre, élvezni a vidéki családi élet szépségeit. Néhány hétre rá már kezdett nyiladozni a természet elérkezett a kerti munkák ideje. Csodaszép tavasz ígérkezett, de ő azt már nem láthatta. Otthon kertásás közben egyszer csak eldobta az ásót, összeesett és az orvosi szakvélemény szerint azonnal meghalt. Ez a nagydarab, közel százharminc kilós ember. Világéletében sportolt, ha máshoz nem fért hozzá, hát köveket emelgetett súlyzók gyanánt és futott. Nem dohányzott, ekkor már nem is nagyon piált, inkább csak sörözött. Egy pillanat alatt vége lett, negyvenhat évesen. A boncolás megállapítása szerint eddig ismeretlen eredetű szívbaj vitte el. Örök talány marad, hogy a hirtelen jött életsikerek, vagy a Tengizben és egyéb helyeken eltöltött évek okozták-e a halálát.

A szerző megjegyzése:

Hiába volt a sok pénz, a sok-sok csalódás után sokáig nem tudott normális kapcsolatot kiépíteni, mert félt mindentől és mindenkitől. Inkább az említett Kunigundán és hasonló intézményekben húzta meg magát.

 


Boltos Kati

élt 44 évet

(elment a vándor…)

Azért hívtuk így, mert azelőtt tényleg boltos volt, mégpedig az egyik rangos fővárosi élelmiszer kereskedelmi cég nagyáruházában volt pénztáros, később üzletvezető-helyettes. Aztán, mint akkoriban oly sok mindenki, ő is rákerült arra a bizonyos lapátra. Mint általában az ilyen foglalkozást űzők, meg-megiszogatott egy-két pohárkával, de amikor kezdett kilátástalanná válni a helyzete, akkor aztán ő is belemerült. Ezzel persze semmit sem használt, sőt inkább ártott magának, mert rendesen leépült. Ráadásnak a családja is végképp szétesni látszott s végül szét is esett. El is költözött Békásról, a családi fészekből. Hogy a család marta-e ki, vagy ő nem bírta elviselni a szégyent, soha nem derült ki. A lényeg, hogy hajléktalan lett. Elérte az utcára került magányos nők sorsa: csapódott ide-oda, sodorta az ár. Kapós volt, hiszen bármennyire is megtörte az utca és tönkretette a pia még mindig sokat megőrzött hajdani szépségéből. Így negyvenesen, a maga filigrán termetével igazán csinosnak volt mondható. Az utca és az alkohol nem bunkósította el, megmaradt kellemes úrinős (nem úriaskodós, affektálós!) modora, úgyhogy üdítő jelenség volt környezete számára. Rejtély hogyan tudott két téglán pillanatok alatt megfőzni néhány szál papírral, mint ahogy az is, hogy bár egy fa alatt laktak mégis mindig tiszta volt ő is és a barátja is. Ha nem segélyszervezetekhez jár az ember tisztálkodni és mosni, akkor az is pénzbe kerül, nem is kevésbe. Egy magára valamit adó nő, legyen bár hajléktalan és középkorú, ápolja magát és az ehhez való kencék sem olcsók, mégakkor sem, ha nem a legmárkásabbak. Ahhoz viszont pénzt kell keresni, a guberálás sem mindig jön be. Ezért aztán, más munka nem lévén akkori élettársával beálltak utcaseprőnek (pardon, kézi úttisztítónak). Az csak természetes hogy pont abba a körzetbe helyezték őket, ahol az áruház volt, melyben korábban dolgozott! Ha már rossz a helyzet mért ne legyen még rosszabb. Pista, mint jóképű fiatalember, szerelembe esett az egyik elvált asszony művezetőnővel, aki aztán elintézte, hogy Katit ezen túl még utcát söpörni sem vették fel. Azt mondja az írás: Ahol nagy szükség, közel a segítség. Nos, ez meg is érkezett Hegyi Manó személyében. Azért hívták így, mert általában erdőkben, hegyekben ütötte fel tanyáját. Sokszor becsapták, kihasználták, ezért kissé emberkerülő lett. (nem magának való, csak visszahúzódó, zárkózott). Kutyája is mindig a kunyhójánál volt mondván, nem vagyok egyedül és a kutya legalább nem hazudozik, nem csap be. Ő is, mint általában a kistermetű emberek, virgonc kis fickó. Hiába dolgos és szorgalmas, állandóan nyüzsi, neki is tönkrement az élete, többszörösen is. Amikor Kati végképp a padlón volt, egymásra találtak az óbudai piacon. Kis idő múlva Manó asszonyt vitt a házhoz, mondanom sem kell Kati lett az erdei lak úrnője. Mivel Manó sem egy háklis pali és Kati sem egy házsártos banya, így az erdei tisztás maga volt a béke szigete s a kunyhóban pedáns rend és tisztaság uralkodott. Már jó ideje együtt éltek és összeszoktak s úgy látszott helyreállnak a dolgok, jobbra fordul a sorsuk. Manó eljárt dolgozni (szinte mindenhez értett), Kati meg, mint tudjuk nem kapott munkát, ezért „otthon” maradt és csinosítgatta a kuckót. Meleg étellel, tiszta ruhával és ággyal várta munkából fáradtan megjövő emberét. Katinak a Családjával is kezdtek rendbe jönni a dolgok, már hazajárt Békásra mosni, fürdeni, de az erdei házikót és Manót nem hagyta. Egy szép, őszi délután meglátogatott bennünket. Boldog volt, mesélt sokat, hisz oly régen volt alkalmunk egy jót beszélgetni. Szinte kivirult. Kérte, hogy mivel Manó nincs otthon, és nem akar egyedül éjszakázni az erdő közepén, hadd maradjon nálunk. Le is pihent rövidesen. Reggel meghallgattuk a kisrádiómon a félhetes híreket az ünnepi előkészületekről, hiszen az 56-os megemlékezésre készült az ország. Aztán olvasgatni kezdtem, ő pedig még visszafeküdt pihenni, beszélgetni Marival, akivel együtt csövezek. Néhány perc múlva félig fölült, a levegőbe kapott, és egy rövid csúnya mélyről jövő hörgés után visszahanyatlott a fekhelyül szolgáló heverőbetétre, Nem mozdult többé. Ez a sok viszontagságot megélt, hányatott sorsú, filigrán kis asszony negyvennégy évesen befejezte itt a földön. Akkor, abban a pillanatban mintha csak éppen odanézett volna az Isten, látván mi történt s abban a pillanatban Demjén Ferenc csengő hangján megszólalt az

„Elment a vándor”.

A szerző megjegyzése:

Az orvosi jelentés szerint szívembólia vitte el. Valószínű a sok szenvedés és megaláztatás után, nem bírta feldolgozni a hirtelen rászakadt tömény boldogságot. Azt, hogy újra lesz rendes otthona és egy jóravaló szorgalmas  társa, aki bár hébe-hóba iszogat egy kicsit, de nem bántja őt.

 





































Copyright MyCorp © 2024