VIII:kerület.

Józsefváros lett az én otthonom,
soha nem hittem, itt lesz majd a honom.

Körül vesz itt a sok gyanús arcú ember,
út-útfélen néznek rám, árgus szemekkel.

Mereng rám a sarkon a sok fura fazon,
rájuk néz az ember, s oda a bizalom.

Mert itt aztán a szem fehér embert nem lát,
csak sötét emberek bandáinak sorát.

Megy itt ám a biznisz utcán és a téren,
gyanús üzleteknek sorai, úgy vélem.

Gazdát cserél az „orozott” portéka,
ebből él az ember!- Dolgozni mi haszna?

Merőn más az élet, mint sok egyéb helyen,
pedig a „színe-javát” még nem is ismerem.

Néznek, mintha nem is földi ember lennék,
más a hajam színe, mintha nem ismernék.

Kirívok közülük, ez a nagy igazság, más vagyok mint ők, és
ez a valóság.

Nem értem nyelvüket, mit miért akarnak,
szavaik sötét elmére utalnak.

Ez is egy népcsoport, csak egy a sok közül,
van belőlük bőven a Földgolyó körül.

Elfogadom őket, nem bántanak engem,
rájuk nem hegyezem soha ki a nyelvem.

Ők is emberek ott, azon a szinten,
mindenki abból él, amiből tud éppen.