Hétfő, 2017-09-25, 0:04 AM
Belföldi & külföldi szolgáltatások
Média Marketing  
Főoldal Cikkek katalógusa Regisztráció Belépés
Honlap-menü

Belépés

Naptár

Igatlan Kanadába

Pihenés

Facebook


Főoldal » Cikkek » Verseim

Verseim2

Vidéki lány vagyok

 

Egy nő vagyok, egy nő a sok közül,

ki vidéki városból Budapestre kerül.

Sok évig éltem távol, a főváros zajától,

ott az élet más volt, ez érthető magától.

A család töltötte be minden napjaimat,

gyermekek, unokák, kit két karom ringat.

Társ voltam évekig, valaki hű társa,

kit szerettem?- nem tudom, de eltelt éveim száma.

Véget ért életem első szakasza,

sokat tanultam évekig maradva.

Felneveltem unokát, s gyermeket,

megismerve így az egész életet.

Sok-sok év áll így hátam mögött,

sok szép év szerteszökött.

Visszatekintvén ezen évekre,

kérdezem magamtól, talán megérte??

Talán a boldog percek emléke,

nyújt vigaszt a régi sebekre.

Szerelem nem volt, de kölcsönös tisztelet,

ez mit ad a léleknek? Nagyon keveset!

Hiányzott a tűz, a szenvedély,

mit minden pár a kezdetben remél.

Azt hiszem éveink, legnagyobb gyümölcse,

gyermekeink várva várt születése.

Majd unokák szerető, simogató keze,

mitől egy anyának feldobban a szíve.

Ennyi lett volna hát a ?nagy betűs élet???

Igaz társ és szerelem nélkül élned??

Évekig magányban, egyedül árván?

Nem érezve semmit egy közelség láttán?

Miért is lett ez így, egyikünk sem érti,

a választ mindenki a másiktól reméli.

Össze nem illő pár voltunk mi ketten,

mindkettőnk számára a másik ismeretlen.

Éltük napjaink, teltek éveink,

s egy idő után, nem voltak terveink.

Ki volt a hibás? Mindkettőnkben kérdés,

talán hiányzott a kölcsönös megértés.

Fagyos éjszakák, s fagyos nappalok,

sok év alatt távolodó karok.

Míg végül éreztük, minden idegen,

kevés a szó, csak néztünk hidegen.

Éreztük, valamit tenni kell,

míg döntöttem, s most feledni kell.

Csendesen lezártam addigi életünk,

hisz régóta kínzó volt az már nekünk.

A csend sokszor fájóbb mint a hangos beszéd,

mi megöli mindkét fél vérző szivét.

Elváltak hát immár csendben útjaink,

egymás nélkül élve mással napjaink.

Talán ő is mással boldogabb lesz,

elengedve egymást az ember jobbat tesz.

Kudarcként éli meg az ember az ilyet,

s kérdezi magától- Éltem, de minek?

De túl kell lépni a fájó perceken,

felállni ismét, bízva derűsen.

Talpra állni és bízni a jövőben,

élni az életet tovább szelíden.



Forrás: http://telemarketing61.ucoz.hu/publ/0-0-0-0-1
Kategória: Verseim | Hozzáadta:: Telemarketing61 (2011-07-18) | Szerző: Boda Ágnes E W
Megtekintések száma: 126 | Hozzászólások: 1
Összes hozzászólás: 1
1  
Ágika! Krízis = esély a növekedésre...
Mindig van lehetőségünk változásra,
ezzel változik világunk is...
Szeretettel R-zsó

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]
Class FM

Eddigi látogatók


Számláló

Online Tagok



Számláló

Birkenstock

Bannereim
Telefonos munka, tajekoztato:

Facebook

Copyright MyCorp © 2017