Fájdalom

Iszonyú fájdalom rándul rajtam végig.

E kínt, üvölteném egészen az égig.

Égető szenvedés emészti lelkemet,

Hogy elveszíthetem, az én Szerelmemet.

Nem tudom megadni mindazt, mire vágyik,

Tovább gondoljuk ezt, és ne csak az ágyig!

Nincs munkám, sem pénzem, csak szívem tenyerem,

És nincs egy szegni való szép, egész kenyerem.

Nagyon szeretem Őt, s talán Ő is engem,

De a sok nincs miatt, hullik hajam, könnyem.

Mindkettőnket bőven pofozott az élet,

Reméltünk hát együtt, néhány boldog évet.

Hisz boldoggá tennénk mi egymást oly nagyon,

De ehhez úgy látszik, kéne némi vagyon.

Ha ez a nehézség legyőzi szerelmünk,

Bármennyire is fáj, nincs miről beszélnünk.

Pedig dehogyis akarjuk elveszteni egymást

Mikor oly jól tudjuk tenni, a papást, és mamást.

Mikor szemembe néz, belém csap a villám.

Oly nagyon szeretem az én kis Madárkám.

 

Hajléktalan éveim

(Bródy után. Dallam, a Filléres emlékeim melódiája)

Tuberculózis, vesebaj, cukorbetegség, ízület,

Gyomorfekély és lumbágó. Nékem az utca adta ezt.

Én kint aludtam évekig, parkokban árnyas oldalon

Mi mindent összeszedtem ott, azt elképzelni sem tudom.

Ref.:

Hajléktalan éveim, most fájnak nekem.

Feledni őket nem tudom, mind itt van velem.

Hajléktalan éveim oda a májam, szívem,

Lassan már járni sincs erőm, fáj mindenem.

A sok borissza jó barát, már mind jobb létre szenderült,

És issza ott fönt valahol az átkozott kannás nedűt.

Ref.:

Hajléktalan éveim most fájnak nekem.

Feledni őket nem tudom, itt vannak velem.

Hajléktalan éveim oda a májam, szívem,

Lassan már járni sincs erőm, fáj mindenem.

Ha hallod ezt a dalt komám, s trehány kezed tollat ragad

Megírhatod azt, hogy mi fáj! Ne csak emésszed önmagad!

S ha Vajda Péter 11...: hívnak a szőnyeg szélire.

Uram – mondják – Ön ne vegyen már új kabátot télire.

Ref. II:

Én csendben elsunnyogok. Jön a tudat velem:

Talán csak néhány hetem van, s nem létezem.

Torz vigyor az arcomon, miken jár az eszem?

Hogy nem sokáig fázik már lábam – kezem.

Kocsis u. 26

 

Szép Kelenföld központjában, Kocsis utca közepén,

 2008 nyarától, a párommal ott lakom én.

 Ketten kértünk Kedvesemmel közös, kicsi kócerájt.

 Adtak is, de kikötötték, ne csináljunk kuplerájt.

 Közös konyhán kávéfőzés, kész kabaré küzdelem.

 Kaja készül kis kotlikban, négy lapon a tűzhelyen.

 Reggel zenés ébresztőre kelünk, szomszédasszony rikácsol:

 "Ki a rák nem törülte le, a rezsót a kávétól!?"

 A fürdőszoba is nagy élmény, merthogy közös feredő

 napi forgalmi dugó itt, önmagától eredő.

 Nők-férfiak csak felváltva használják e helységet,

 de bizonyos szinteken már, páros alkot egységet.

 Van itt minden: kábeltévé, konditerem, Internet.

 Bár néha a gépre várva, feladom a küzdelmet.

 És van ping-pong asztalunk is, meg könyvszekrény (bezárva).

 Amíg kulcsot hoz a portás, állhatok, mint egy árva.

 A havi egy lakógyűlés nem hosszú, de borzalom.

 Bár a témák fontosak, még sincs túl nagy forgalom.

 Fönn a spiccen van e gyűlés, majdnem a ház tetején.

 Tán mert föntről másként látszik minden?

 (Vagy csak nem jól tudom én?)

 Így peregnek hát napjaink, nem is olyan rossz nekünk.

 Még akkor sem, ha ez a ház csak kényszerű lakhelyünk.

 Előfordul itt mindenki. Sok ember, sok náció.

 De jó légkör uralkodik, ritkán van pankráció.

 Ki itt él, vagy dolgozik, nem válik meg helyétől.

 Mert itt a hal, (mint más helyen) nem bűzlik a fejétől.